Magamról:

Szia, a nevem SZEFI. Mindenki így ismer, és így hív.

Hogy miért nem mondom el az igazi nevemet? Egyrészt, mert nem szeretem, másrészt pedig ez véd. Így nem tudnak rám találni, hiszen Szefi csak virtuálisan létezik, viszont nekem sokat jelent, és nagyon illik rám. Tizenhat éves koromban vettem fel ezt a nevemet, nem sokkal azután, hogy beköttettük az internetet. A tizenhatodik életévem nagy hatássalvolt rám, rengeteg minden történt abban az évben. Nem csak internetem lett, hanem az új embereket ismertem meg, akkor volt először barátnőm, akkor veszítettem el a gyerekkori barátomat, akkor lettem Szefi, és akkor hagytam magam mögött a múltat.

Budapesten születtem 1991. január 19.-én 14 órakor a Heim Pál kórházban. Kicsiként csoda gyerek voltam, legalábbis édesanyám úgy hitte, mivel soha nem tanultam járni, hanem vagy ültem, vagy pedig felálltam és totyogtam, de sosem másztam. Az egyetlen nagy baj a panel lakás volt. Akkoriban nagyon sokat kellet kórházba vinni, mert sok por miatt nem kaptam levegőt. A rengeteg kórházban töltött perc, óra, nap miatt elfelejtettemjárni, újra kellett tanulnom. Négy éves voltam mikor leköltöztünk Hatvanba, ott éltem 16-17 évig. Hatvan mondható az én „hazámnak”, és bár a családi házunk még megvan, már nem nevezhető otthonnak.

Azért pofázok ennyit, hogy megértsd te is azt, hogy milyen úton jöttem, milyen dolgok befolyásolnak a múltamból, és hogy miért tartok itt, ahol. Már 7 éves koromtól kezdve sokatbántottak ¬– egy elég durva dolog miatt ¬–, és ez megpecsételte az egész életemet. Olyan emberek piszkáltak, akiknek soha nem ártottam. Próbáltam segítőkész, jószívű maradni, illetve jó hozzáállással kezdeni a dolgokhoz. Mindig volt valaki, aki miatt csak próbáltam. Mikor középiskolás lettem, annyira eldurvult ez a helyzet, hogy a cikizés már átmenthajgyújtásba, sokkolásba, a macskám kínzásába, lelki terrorba. Tehát volt részemfájdalomban, szenvedésben, nem is kevés, és ezt mind fiatalon kaptam.

Tizenhat éves voltam, mikor elrendeztem magamban mindent, lezártam életem egyik szakaszát. Hirtelen rettentő mély gyűlöletet éreztem ¬– minden egyes ember iránt ¬–, és le is vezettem azokon, akik nem ezt érdemelték. Bevallom, hogy a harag miatt én is ok nélkülköcsög voltam pár emberrel, de hamar átláttak rajtam; hogy ez csak egy pajzs, és hogy ez nem én vagyok. Amikor ők erre rájöttek, akkor döbbentem rá, hogy igazuk van, ez tényleg nem lehetek én. Undorodtam magamtól. Én is olyan lettem, mint akik engem bántottak. Nem telt el sok idő a felismerésig, körülbelül három hónap lehetett. Az ellenségeimből később barátság, az egyikből pedig egy 5 évig tartó szerelem alakult ki, ami szintén nagy hatással volt rám. 

Tizennyolc évesen Hatvanból Pestre költöztem, egyrészt, mert Hatvanban már semmi sincs, sem állás, sem pedig szórakozási lehetőség, illetve a szüleim is Pesten éltek, vagy dolgoztak. Az 5 éves kapcsolatomnak 2011. szeptember 15. -én lett vége (azért tudom ennyire pontosan, mert akkor voltam kórházban, amiért hülyeséget csináltam) és akkor lett végleg lezárva az egész kapcsolatos dolog. 2012. májusáig videókat szerkesztettemesküvőkre, videoklipet rendeztem, aztán jött a YouTube, ami rettentő nagy változást jelentett számomra. Segített ténylegesen rendbe rakni a lelkemet, felépíteni magamat, rengeteg emberen segíthettem, ami mindig is az életcélom volt. Mikor 16 évesen magam mögött hagytam mindent, és felvettem a Szefi nevet, megfogadtam magamnak, hogyahány ember gonosz velem, én annyi embernek fogok segíteni. A múltam és a sok- sok rossz dolog miatt gyakran csak figyeltem az embereket, így rettentő hamar megértettem miket éltek át, miért tesznek gesztusokat, hogyan gondolkodnak, iszonyat jóemberismerő lettem, már fiatalon. Ezért tudtam számos embernek segíteni már tizennégy évesen is. Mindig komoly volt a felfogásom, soha nem akartam lehozni a csillagokat az égről. Régebben bohóc szerettem volna lenni, mert szerettem, ha az emberek nevetnek. Olyankor jó dolog történik, és nekem kincs, hogyha én tudom megnevettetni őket.

Nem írtam le mindent részletesen, mert próbálok nagy vonalakban picit összetettebb képet adni erről az egészről. Amikor elkezdtem a videózást, csak privátban csináltam lányok részére, Facebook-on keresztül. Miután levágattam a hajamat – mert 7 évig hosszú volt –, fel tettem a legeslegelső publikus videómat is, a "Szefi - Először"-t, azt hiszem novemberben. Májusban már elkészült az első Minecraft témájú is, amit csak úgy felvettem, és megosztottam a csatornámon. Akkoriban ismertem meg HErBY-t. Nagyon szimpatizáltam vele, mert én 14 évesen is olyan dolgokat csináltam, amiket ő megemlített a videójában. Nagyon sok mindenbe hasonlítottunk, ezért írtam neki egy "regényt", majd később elkezdődött a videózás, aztán megosztotta önszántából a videómat, így a csatornám érdekeltebb lett. Aztán ez a szám nőtt, és nőtt. Gyakran magam alatt voltam a videók készítése során, de mindig tudtam mosolyogni, mert éltetett a közönség. Azt aszeretet, amit irántuk éreztem, visszatalált hozzám, és erőt adott nekem.

A Szefilogus videók a legnagyobb kincsem, mert azzal jónéhány néző életét, felfogását, hozzáállását megváltoztattam. Bebizonyítottátok, hogy nem hiába volt ez az egész, és néhakönnyes szemmel olvasom, mekkora hatással voltam rátok. Nagyon büszke vagyok, és a lelkem is könnyebb lett tőle. A trollkodás lepereg rólam, mert tudom, mit éltem át, tudom, mi az, ami miatt itt vagyok. Tudom ki vagyok, tudom, hogy nem lettem más azóta – a jó pár év óta –, mikor megfogadtam magamnak, hogy miként folytatom az életemet. Őszinte vagyok,érzelmes, jószívű, néha makacs, de már ezt is egyre jobban kezdem letkőzni. Mióta használom az agyamat, érdekelnek, hogy miként is működnek a dolgok, például a vonzástörvénye. Mindent mi generálunk, és minél több hangot adunk a gondolatoknak, annál jobban erősödik, és kitárjuk a világ felé.

Régebben mindig stresszeltem. "Úristen, most biztos figyelnek az utcán! Most biztos leszólítanak! Most biztos bántani fognak!" És magam vonzottam be. Volt, hogy kést szorítottak a nyakamhoz a túlpigmentált emberek, mert látszott rajtam, mennyire sebezhető ember vagyok. Mióta másként gondolkodom, illetve kicsit tettem is azért, hogy ne legyen több kifogásolni való – például levágattam a hajamat – megszűnt minden rossz. Tettem egyszer egy próbát, mikor a volt barátnőmhöz mentem. Negatív gondolatokkal indultam hozzá, és minden szar volt. Lekéstem a buszokat, elestem, elszakadt a nadrágom. Minden összejött aznap, de úgy fogtam fel, hogy amint találkozok a barátnőmmel, minden nagyszerű lesz, és csodás lesz az a nap onnantól kezdve, és ez így is lett.

Szeretem a filozófiát, szeretek merengni dolgokon, szeretem megmagyarázni a dolgokat,megérteni őket. Realista gondolkodásúnak vallom magamam, tehát nem vagyok se túl negatív, se túl pozitív személyiség. Egyaránt figyelembe veszem a dolgok jó és rossz oldalát is, és csak azok mérlegelése után döntök. A 6 érzékemet is fejlesztettem, igyekeztem jobban rájuk hagyatkozni, és soha nem is csalódtam bennük. Megérzéseim alapján (is) szoktam tanácsokat adni, sőt, az emiatt kialakult empátia miatt van, hogy jobban átlátom néhányukat, mint ők saját magukat. De szerintem ennyi elég lesz, szóval tudjátok már, hogy jutottam idáig, és minek köszönhető, hogy Te ezt eltudtad olvasni.

Köszönöm, hogy figyelemmel kisérted életem rövid beszámolóját, és remélem nem untattalak!